Ferencz Katalin

Már akkor vonzottak az edzőtermek, aerobic és erősítő órák, amikor Budapestre kerültem 2005-ben, de valami hiányzott nekem az elmúlt években. Ezt a valamit találtam meg 2011 márciusában, amikor elmentem az első zumba órára. Magával ragadott és leírhatatlanul sokat adott nekem az elmúlt fél évben.

A zumba egy életérzés, egyszerűen nem lehet abbahagyni. Csak képzeld el, hogy miközben ugrálsz, táncolsz és fantasztikusan érzed magad, úgy megizzadsz, hogy még a bugyidból is csavarod a vizet utána. A kikapcsolódás és a felhőtlen hangulat garantált, a munkahelyi stresszt és hétköznapi problémákat pedig teljesen elfeledteti veled.

Alig telt el három hónap, amikor kitaláltam, hogy “már pedig én oktató szeretnék lenni”, 2011 júniusában elvégeztem a képzést és azóta is ZIN tag vagyok. Számos workshop-on és masterclass-on vettem részt a nyár és ősz folyamán, amiknek köszönhetően új koreográfiákat sajátítottam el és formáltam a saját stílusomra.

Júliusban már hívtak helyettesíteni, majd szeptembertől saját óráim is lettek… De a világ sosem elég, az ember mindig többre vágyik – én további órákra. A Salsa Candela megadja most nekem a lehetőséget, és megígérhetem, nem fogok csalódást okozni!

Gyere el az órámra és megtudod, miről beszélek. ;) Egyet kérek csupán, az elvárásokat hagyd a küszöb előtt és engedd, hogy bevezesselek a ZUMBA világába!

” Join the party” :-)